Kaiser-Frazer autógyár
A Kaiser-Frazer Corporation (1947–1953) egy amerikai autógyár volt, amelyet Henry J. Kaiser iparos és Joseph W. Frazer autóipari vezető közösen alapított. 1947-ben a vállalat megvásárolta a Graham-Paige autóipari eszközeit, amelynek Frazer lett az elnöke a második világháború vége felé. A Kaiser-Frazer egyike volt azon kevés amerikai autógyártóknak, amelyek a második világháború után, ha csak néhány évig is, de sikereket értek el. Joseph W. Frazer 1949-ben elhagyta a vállalatot, helyét Henry fia, Edgar F. Kaiser vette át.
1946-ban a Kaiser-Frazer két új autójának prototípusát állította ki a New York-i Waldorf Astoria Hotelben. A Kaiser fejlett elsőkerék-meghajtású volt, míg a Frazer egy előkelő, hagyományos hátsókerék-meghajtású autó. A gyártási költségek és a fejlesztési idő korlátai azonban megakadályozták az elsőkerék-meghajtású kialakítás gyártását, így az új, 1947-es modellévű Kaiser és Frazer szedánok megosztottak voltak karosszériájukat és hajtásláncaikat illatően. Mivel a Kaisers és a Frazerek voltak az első újonnan tervezett autók a piacon, miközben a "Nagy Hármas" ( General Motors, Ford, Crysler) még mindig a háború előtti autóit forgalmazta, izgalmas belépést hajtottak végre.
Henry Kaisernek nem volt autóipari marketing tapasztalata, de Joseph Frazer pozíciókat töltött be a Packardnál, a GM-nél, a Chryslernél és a Willys-Overlandnél. Kaiser hitt abban, hogy előre kell haladni a csapásokkal szemben, míg Frazer pragmatikusabb volt. Mivel a Kaiser-Frazer termékek piaca 1949-ben lelassult, a "Nagy Hármas" új autóinak bevezetésével, a Kaiser a termelés növelésére törekedett, ami túlkínálatot teremtett, amely 1950 közepéig tartott. Kaiser-nek és Frazer-nek többször is nézeteltéréseik voltak a gyártással kapcsolatban, míg végül Joseph Frazer 1951-ben elhagyta a vállalatot, és a Frazer névtáblát elhagyták.
1953-ban a Kaiser-Frazer Corporation új neve Kaiser Motors Corporation lett, és 1955-ig folytatta a személygépkocsik gyártását. 1955-ben a Kaiser Motors Corporation ismét Kaiser Industries-ra változtatta a nevét, amikor a Henry J. Kaiser Company fő eszközeinek holdingtársaságává vált. A vállalkozás ezután nagyon széles tevékenységi kört hozott létre, beleértve a televíziós állomások csoportját is.
1953-ban a Kaiser megvásárolta a Willys-Overland céget, és Kaiser-Willys Corporation néven egyesítette a Kaiser és Willys vállalatokat. A vállalat az 1955-ös modellév végén elhagyta a személygépkocsi-piacot.
1956-ra a Willys Motors csak haszongépjárműveket gyártott, sokat exportra, és szép nyereséget termelt. A vállalat 1963-ban Kaiser Jeep Corporation lett, és 100% -ban a Kaiser Industries tulajdonában maradt. Az 1969–1970 közötti időszakban a Kaiser-Jeep Corporation-t eladták az American Motors Corporation-nek bizonyos eszközök megvásárlásával és bizonyos kötelezettségek AMC általi átvállalásával. 1985-ben az American Motors-t eladták a Chrysler Corporation-nek egy zár-részvényhordó tranzakció keretében.
Gyártás
A Kaiser-Frazer (K-F) modellek gyártásának központja a michigani Willow Run volt, amely akkoriban a világ legnagyobb épülete volt. Az Egyesült Államok kormánya építette közvetlenül a második világháború előtt Henry Ford számára, hogy B-24 Liberator bombázókat készítsen. Amikor a háború véget ért, a Fordot nem érdekelte a létesítmény, és a War Assets Administration bérlőt vagy vevőt keresett. A K-F érdeklődést mutatott a létesítmény iránt, és a WAA vonzó ötéves bérleti díjat ajánlott nekik. A K-F-nek máshol is voltak gyártóüzemei: Long Beach CA; Portland OR; Leaside, Ontario, Kanada; Haifa, Izrael; Kawasaki, Japán; Mexikóváros és Rotterdam. Az amerikai termelés az ohiói Toledóba koncentrálódott, miután 1953-ban megvásárolták a Willys-Overlandet; és a Willow Run létesítményt eladták a General Motorsnak.
Argentína
1951-ben Argentína elküldte követét, Juan Ignacio San Martín dandártábornokot az Egyesült Államokba, hogy meggyőzzön egy autógyártót, hogy gyártson autókat Argentínában. 1954-ben a Kaiser volt az egyetlen, aki elfogadta az ajánlatot, a többiek úgy vélték, hogy a piac túl kicsi ahhoz, hogy indokolja a befektetést. Ezenkívül nem rendelkeztek olyan strapabíró termékekkel, mint a Kaiser. 1955. január 19-én Kaiser és Argentína kormánya megállapodást írt alá, amely lehetővé tette a Kaiser számára, hogy autókat és teherautókat gyártson Argentínában. Februárban a Kaiser létrehozta a Kaiser Automotores nevű leányvállalatot.
Az új argentin gyárat Santa Isabel városában, Córdoba tartományban építették, a Kaiser Manhattan autót pedig átkeresztelték "Kaiser Carabela" -ra, így egy portugál vitorláshajóról nevezték el. Az autót kissé átalakították, hogy megfelelőbb legyen az javítatlan argentin utakon. Sokan megkérdőjelezték az IKA autógyár építésének bölcsességét a távoli Santa Isabelben, amely távol volt a kikötőktől és a közlekedési csomópontoktól, de az elsődleges ok az volt, hogy Córdoba San Martín tábornok szülőtartománya volt, aki szoros, befolyásos kapcsolatban állt Juan Perón elnökkel.
1962-ben a Carabela, a "Gran coche argentino" (a Nagy Argentin Autó) gyártását befejezték, mintegy 15 000 autót szereltek össze, elegáns autózástt biztosítva az orvosok, bankárok és más előkelőségek számára Argentínában.
Izrael
Izrael állam 1948-as megalapításával a Ford Motor Company arra törekedett, hogy befektessen az új államba, és megkönnyítse nagyszámú jármű gyártását, amelyre Izraelnek szüksége lenne a hadsereg és a kormány számára. A Ford bejelentette, hogy összeszerelő üzemet épít Izraelben.
Amikor az arab országok értesültek a Ford terveiről, bejelentették, hogy ha a Ford nem mondja fel a megállapodást, bojkottálják azt, és felveszik a céget az Arab Liga feketelistájára.
A Ford kivonult, válságos pillanatot okozva az izraeli kormánynak. Miközben a kormány alternatívákat keresett, a londoni Lord Marcus Sieff felvette a kapcsolatot Efraim Ilin izraeli biztonsági szakértővel és iparmágnással, és kapcsolatba hozta Hickman Price-szal a Kaiser-Frazertől. A vállalat nemrég épített egy autógyárat Hollandiában, és Görögországban is tervez építeni egyet. Ilin találkozott Price-szal, és tárgyaltak egy 2,5 millió dolláros projektről. Kaiser-Frazer félmillió dollárt fektetett be, és Ilin létrehozott egy csoportot, amely a másik két millió dollárt fektette be.
A Kaiser gyártása 1951-ben kezdődött Izraelben. 1956-ra a Kaiser-Frazer az izraeli export 28% -áért volt felelős.
A gyár licenc alapján gyártotta a Kaiser-Frazer termékeket a Mack teherautókkal együtt. Az 1950-es évek végére a művelet Kaiser-Ilin néven vált ismertté, amelyet Efraim Ilinről, az izraeli vállalkozóról neveztek el, aki tárgyalt a haifai üzem üzletéről Hickman Price Jr.-ral, Joseph P. Frazer unokaöccsével. 1959-ben a Kaiser-Ilin megállapodást kötött a hathengeres Studebaker Larks összeszereléséről Haifában, hogy segítsen a potenciális vásárlóknak megkerülni az importált járművekre kivetett szigorú vámokat. Az év elején a Kaiser-Frazer haifai üzeme 400 dolgozót bocsátott el, és alkatrészhiány miatt két hétre felfüggesztette működését.
Hollandia
1947-ben megalakult a holland Nederlandse Kaiser-Frazer Fabrieken (NEKAF) vállalat egy új gyárral Rotterdamban. A Kaiser autókat 1954-ig szerelték össze, a NEKAF Európába, Dél-Amerikába és a Közel-Keletre exportált.
A hadsereg által NEKAF névre keresztelt dzsipek 1956-ban álltak szolgálatba, és az 1990-es években is maradtak, bár tartalékos szolgálatban. A NEKAF dzsip ott volt a rövid holland indonéz háborúban 1962-ben, de különösen az UNIFIL művelet során, amelyben egy páncélozott gyalogsági zászlóalj vett részt 1979 és 1983 között, a NEKAF robusztus és megbízható járműnek bizonyult Dél-Libanonban. A holland zászlóalj kivonása után az összes UNIFIL NEKAF-ot szétszerelték és helyben értékesítették hulladékként, kivéve három NEKAF-ot, amelyeket titokban visszatartottak és magánúton visszavittek Hollandiába. Az egyetlen fennmaradt UNIFIL NEKAF jelenleg a Legermuseum Delft (a holland hadsereg múzeuma) gyűjteményében található.
